Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2014.02.28.
Tankönyvpiactól a kényszerszállításig: szükségállapot bejelentve
1. volt egy működő tankönyvellátó rendszer, 2. a Fidesz államosította, 3. a tankönyvellátás összeomlott, 4. lassan a hadsereget kell bevetni arra a feladatra, amit a piac gond nélkül megoldott éveken keresztül, 5. a házelnök büszke a jó munkára.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.28.
A magyar Prezit használják majd az amerikai iskolák
A prezentációkat forradalmasító magyar szoftvert több százezer amerikai iskolában fogják használni. Ez később sok előfizetőt hozhat a Prezinek.
(Forrás: Origo)
 
2014.02.28.
Issza a diák az odafigyelést, pszichológus kellene az iskolarendőr mellé
Drogprevenciós kerekasztalokon, filmklubokon, kortársképzéseken, tréningeken, anonim telefonos tanácsadáson, diáknapokon, interaktív foglalkozásokon tucatnyi somogyi város több ezer résztvevője kapcsolódott a SIKK-térbe.
(Forrás: Sonline)
 
2014.02.28.
Jövőre startol a tanfelügyeleti rendszer
A tanfelügyeleti ellenőrzés standardjainak tesztelése 50 intézmény pedagógusainak, vezetőinek bevonásával történt meg 2013 tavaszán.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.28.
Az Óbudai Egyetem részeként működik tovább a székesfehérvári geoinformatikai kar
Rudas Imre, az Óbudai Egyetem rektora kiemelte, hogy korábban is tervezték Székesfehérváron az oktatási spektrum szélesítését, de nem voltak elég erősek hozzá.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.28.
Megvan a 2013-as kompetenciamérés eredménye
A felmérés szerint a tanulók szövegértési képességei a hatodik a tizedik évfolyamig egyenletesebben fejlődnek, matematikából 2008 óta nincs jelentősebb változás az országos átlageredményben ,
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.28.
Balog: Szükség van a többség támogatására
A magyarországi romák helyzetéről tartott nemzetközi konferencián a miniszter kiemelte a folytonosság jelentőségét, azt, hogy legyenek kormányokon átívelő integrációs programok.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.28.
Balog: szomorú, hogy a bíróság kétségbe vonja a szülők döntését
A Nyíregyházi Törvényszék pénteki, nem jogerős ítéletében jogellenesnek minősítette a cigány gyermekek elkülönítését a nyíregyházi Huszár-telepi általános iskolában
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.27.
A pedagógus minősítési keretszámról és a minősítési tervbe történő felvétel különös feltételeiről - közlemény
2015. évre vonatkozóan a pedagógus minősítési keretszámot az oktatásért felelős miniszter átruházott hatáskörében eljárva 30 000 főben határozom meg.
(Forrás: kormány.hu)
 
2014.02.27.
Ötévente terveznek ellenőrizni egy pedagógust
Hoffmann szerint a portfóliók feltöltéssel kapcsolatban egyesek szándékosan félretájékoztatják, megtévesztik a közvéleményt a választások előtt, semmi olyat nem kérnek a pedagógusoktól, amit nem tudnának teljesíteni.
(Forrás: Világgazdaság)
 
2014.02.27.
Hoffmann: új határideje van a jövő évi minősítésre való jelentkezésnek
A sikerrel pályázó tanárok a 2016-os tanévtől kapják meg a magasabb besorolással járó bért. Az államtitkár tudatta: a jelenleg érvényben lévő március 31-i jelentkezési határidőt várhatóan november 30-ra módosítják.
(Forrás: Világgazdaság)
 
2014.02.27.
Több mint félmillió diák kap gyümölcsöt az iskolában
Ma már 538 ezer diák kap hetente legkevesebb két alkalommal legalább kétféle gyümölcsöt - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken.
(Forrás: Eduline )
 
2014.02.27.
Okostelefonnal irányítható robotot fejlesztettek magyar egyetemisták
A versenyt a Robophone csapata nyerte, amely Kaliforniában, a Globan Summiton mutatkozhat be. Olyan üzletemberekkel találkozhatnak, mint Bill Gates vagy Richard Branson, de az eseményen Bill Clinton is részt vesz.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.27.
„Éhezéssel tartanak butaságban téged”
A kampány ötlete egyszerű: kortársak magyarázzák el a kortársaknak a saját nyelvükön a tanulás fontosságát. Talán ezen jobban elgondolkodnak, mintha azt az erkölcstan tanár papolná el nekik, hogy „tanulj fiam!”.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.27.
Huszár-telep: Elítélték az önkormányzatot
Az eljáró tanács a mai ítélethirdetésen megállapította, hogy az iskolában jogellenesen, származásuk alapján elkülönítik a gyerekeket. A bíróság kötelezi az önkormányzatot és az egyházat a jogellenes magatartás megszüntetésére.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.27.
Kioktatott iskolatitkárok
Elkeseredésében levélben kereste meg egy iskolatitkár és kolléganője Hoffmann Rózsát. Az államtitkár több mint hatvan napig nem válaszolt, de amikor végül mégis reagált, még megalázóbb helyzetbe hozta a levél íróit.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.27.
Miért buknak meg annyian Esztergomban?
Jámbor Szilvia tanulmánya szerint a középiskolában lehetetlen bepótolni azt, amit az általános iskolában nem tanítanak meg. Ezért szerinte nyolcadikban is be kellene vezetni egy záróvizsgát.
(Forrás: Index)
 
2014.02.26.
A tehetség bűvöletében élő országok nem lesznek sikeresek
Mit is üzen Michael Barber? Először is, hogy a tehetség egy mítosz. Ahol azt hiszik, hogy egyesek születésüktől fogva tehetségesek, mások nem és ezt az oktatási rendszer is megerősíti, lecsúsznak.
(Forrás: Kölöknet)
 
2014.02.26.
Kaotikus, pazarló, hozzá nem értő tevékenység a Klikben
Szabó Balázs miniszteri biztos többek között azt írja: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot nem vezetik, hanem csak irányítják.A szakember bírálja Marekné dr. Pintér Aranka elnököt.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.26.
Hoffmann Rózsa szerint tízből kilenc tanár igényli a tanfelügyeletet
Hoffmann Rózsa kiemelte: a tanfelügyeleti rendszer kipróbálása során az azt "megélő" pedagógusok szinte kivétel nélkül úgy nyilatkoztak, hogy "ez jó".
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.26.
Valahol. Egy utazó pedagógus feljegyzéseiből
Lehangoló beszélgetés volt.Aztán sikerült a megoldhatatlan magánéleti nehézségek felől a szakmaiak felé kanyarodni. Azok sem megoldhatóak.– Hol élnek a tanítványok?– A város szélén, a Mésztelepen.– Az hol van? – Nem tudom.
(Forrás: Hívatlanul blog)
 
2014.02.26.
Kaposvár: Ismét perel az alapítvány
Ismét perli a kaposvári Pécsi Utcai Tagiskola fenntartóját, vagyis most már a KLIK-et az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány a szegregáció miatt.
(Forrás: sonline)
 
2014.02.26.
Természettudományi labort adtak át Salgótarjánban
Tíz oktatási intézményt kiszolgáló természettudományi laboratóriumot adtak át február 25-én a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskolában.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.26.
Újra lesz vájárképzés az országban
A komlói szakiskola újraindítaná az évek óta szünetelő vájárképzést bár Az energetikai lobbi küzd azért, hogy a több milliárd tonnára becsült szénvagyon kitermelése újra beinduljon Magyarországon.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.26.
Szüdi János: Országomat a hatalomért
Azt kérdezi N. Kósa Judit Tanít és élvezi című írásában, mi lesz azzal a kiváló, hivatásának élő pedagógussal, akiről ír, ha a választások után marad Hoffmann Rózsa? A kérdésfeltevés rossz.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.26.
N. Kósa Judit: Náluk és nálunk.
Náluk, Angliában például egészen más a pedagógus-életpályamodell, mint amilyet itt hagyott. Előbb kidolgozta a tanmenetet, aztán végigvitte a tanévet, s mikor a tanfelügyelet is megerősítette, hogy ő egy remek tanár, az iskola megemelte a fizetését.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.25.
Radnóti mellé temették Gyarmati Fannit
Gyarmati Fanni hamvait végakarata szerint csendben, férje mellett helyezték örök nyugalomra. Naplója, szegedi levelezése Radnóti Miklóssal halála után válhat közkinccsé.
(Forrás: Index)
 
2014.02.25.
Holland, francia és dán egyetemmel indított mesterképzést a DE
Az Erasmus Mundus Fenntartható takarmányozás című mesterképzés négy európai egyetemkettős diplomát adó képzése, amely az Európai Unió 100 százalékos finanszírozásával valósul meg.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.25.
Megnyitott a 14. HVG Állásbörze
A HVG február 26-án 14. alkalommal nyitotta meg Állásbörzéjét, amelyet az idei évben is frissdiplomások, pályakezdők, álláskeresők és érdeklődők ezrei keresnek fel.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.25.
Alternatív vagy állami iskola?
Nagy dilemma elé állítja a szülőket az általános iskola kiválasztása: melyik iskola lenne a legmegfelelőbb a gyereknek? Az áprilisi beiratkozásig a szülők és a leendő elsősök nyílt órákra, felkészítő foglalkozásokra járnak, hogy végül sikerüljön kiválasztani a megfelelő oktatási intézményt.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.25.
Emmi: "továbbra is a Könyvtárellátó felel a tankönyvterjesztésért"
Szükség esetén a Belügyminisztérium is besegíthet, de a tankönyterjesztés továbbra is a Könyvtárellátó feladata marad - ezt az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte az MTI-vel.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.25.
A Jobbik megszüntetné a Klik-et
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ebben a formában, ahogyan a Fidesz-kormány létrehozta, egyértelműen megbukott, és bebizonyosodott többször, hogy nem képes hatékonyan működtetni az oktatási rendszert.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.25.
Hoffmann: Jó tanár nem fél
Egy jó tanár soha nem félt attól, hogy megmérjék, hiszen tudja, hogy időről időre bizonyítania kell - mondta a köznevelésért felelős államtitkár szerdán a kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatóján.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.25.
Pozíciók és portfóliók – A pedagógusminősítés következményei
A pedagógusminősítés nem a pedagógusi munka minőségét ítéli majd meg, hanem a pedagógus egzisztenciájáról dönt. Arról, hogy – önkényes döntésre is lehetőséget adó eljárások keretében – a rendszer kiket fog preferálni.
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2014.02.24.
Megromlik a befőtt gyerek?
A napokban nagy port kavart fel az esztergomi Balassa Bálint szakképző iskola kapcsán megjelent cikk a 444.hu-n. Ezek szerint az iskolában a kilencedikesek közül majdnem mindenki megbukott...
(Forrás: Kölöknet)
 
2014.02.24.
Fölösleges tanárok a köznevelésben
És ha marad még az életünkből idő és az energiánkból fölös, akkor továbbléphetünk… ha élnek még bennünk ambíciók egy méltányos fizetésre vagy tudományos munkásságunk elismerésére.
(Forrás: Hívatlanul blog)
 
2014.02.24.
Shakira iskolát alapított egy szegénynegyedben
Iskolát alapított Shakira kolumbiai énekesnő hazája egy városa, Cartagena de Indias szegények lakta negyedében.
(Forrás: Inforádió)
 
2014.02.24.
Nyilvánosságra került a titkos Klik-jelentés
Motiválatlan munkatársak, több mint 50 milliárdos hiány, átgondolatlan, elhibázott döntések - lesújtó mondatok olvashatók az Index által megszerzett dokumentumban, amely a Klebersberg Intézményfenntartó Központ működését vizsgálja.
(Forrás: Hír24)
 
2014.02.24.
1,3 milliárd adóegyszázalékokból a tehetségek támogatására
A Nemzeti Tehetség Program célja a tehetséges fiatalok és az őket segítő mesterek közös munkájának elősegítése.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.24.
Diákok tüntettek Ungváron az egyetem rektora ellen és mellett
Csaknem ezer diák tüntetett február 25-én Ungváron, a nemzeti egyetemen, nagyobb részük a rektor lemondását, a többiek a tisztségében maradását követelték.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.24.
PDSZ: jövő kedden egyeztetnek a tanárok minősítéséről
Jövő kedden tárgyal a tanárok minősítéséről Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkárral a Pedagógus Sztrájkbizottság, közölte a Pedagógusok Szakszervezete március 4-én.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.24.
Rendőrök gyűjtik be a tankönyvszállításhoz az adatokat
Rendőrök gyűjtik össze a tankönyvkiszállítás tervezéséhez szükséges adatokat – tudta meg a hvg.hu. Ez információik szerint a Belügyminisztérium (BM) döntése volt.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.24.
Sörrel megy iskolába, védelmi pénzt szed a hatodikos fiú
Iskolatársait terrorizálja egy hatodikos diák egy XVII. kerületi általános iskolában – írja a Blikk. A tanárok sem bírnak vele, az ügy már az Emberi Erőforrások Minisztériumánál (Emmi) jár.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.24.
A csepeli iskolában tudták, hogy a pedofil férfinak nincs végzettsége
A Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvány kuratóriumának elnöke szerint az iskola tudott erről, az igazgatónő szorult helyzetében mégis úgy döntött, hogy alkalmazza.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.24.
"Azért kéne tanulni, ne tudjanak szapulni..."
„Kihúzhatnád a gödörből az egész nemzedéket, légy okosabb azoknál, akik lenéznek téged!" - ezeket a sorokat is szlemmelik roma fiatalok egy, a Roma Oktatási Alap támogatásával készült klipben.
(Forrás: Hír24)
 
2014.02.23.
Megjelent a Modern Iskola 2014. évi első száma
Az új főszerkesztő által jegyzett első lapszám az friss hírek és események bemutatása mellett új rovatokkal is jelentkezik.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2014.02.23.
Bicsák Zsanett Ágnes: Herbart, a tanárképzés atyja
Herbart a tanárképzéssel nem akart mást, mint hogy tudatossá tegye a tanítási folyamatot. Spontán folyamatból tervezett, átgondolt eljárássá.
(Forrás: Taní-tani)
 
2014.02.23.
Az egyetem szenátusa támogatta Szabó Gábor pályázatát
Mint ahogy arról a Szeged24 is beszámolt, egyedül Prof. Dr. Szabó Gábor, aki jelenleg is a Szegedi Tudományegyetem rektora, indult az intézmény vezetésére kiírt pályázaton.
(Forrás: Hír24)
 
2014.02.23.
2014-ben megállhat a nyelvvizsgázók számának csökkenése
Az adatokból kiderül az is, hogy a két legnépszerűbb nyelv még mindig az angol és a német, előbbiből 88 ezren, utóbbiból pedig 28 ezren vizsgáztak tavaly. Ezek is elmaradnak azonban a korábbi évektől.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.23.
100 milliárdos forrás az egyházaknak
Az istentiszteletet követő konferencián a miniszter hangsúlyozta, olyan korszak előtt állunk, amelyben az egyházi és az állami oktatás együttműködése a kölcsönös segítségen alapulhat.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.23.
Egyre több pedagógus tiltakozik a portfóliókészítés ellen
Hat nap alatt 220 óvodapedagógus, tanár és tanító döntött úgy, hogy nem tölti fel a pedagógus II. fokozatba lépés feltételéül szabott portfóliót, hetvenen pedig támogatóként írták alá az erről szóló múlt keddi nyilatkozatot.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.23.
Ingyenes bérletet kér a szakiskolásoknak az egyik szülői szervezet
Százszázalékos utazási kedvezmény bevezetését javasolja az MSZOE, a szervezet szerint a szakképzésben tanuló diákok magas utazási költsége ugyanis alaptörvény-ellenes.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.23.
Elcsábítanák a szakmunkásainkat
Német fejvadászok csábítják külföldre a somogyi szakiskolás diákokatA munkaközvetítők elsősorban lipcsei és drezdai gépipari, illetve elektrotechnikai cégekhez toborozzák a magyar fiatalokat, főleg hegesztő, géplakatos és szerszámkészítő szakmákba.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.23.
A Klik nem ismeri a feladatait
Nem vagyunk amolyan „integrációs purifikátorok”, akik – ahogyan azt a keresetben felperes elvárná – egyfajta proaktív hozzáállással azt lessük, hogy nehogy valahol kialakuljon a szegregációnak a veszélye”.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.22.
Történelmi mítoszok, amikben Ön valószínűleg hisz
Napóleon alacsony volt, Marie Antoinette nem értette, miért nem esznek az emberek kalácsot, ha nincs kenyerük, a gladiátorok pedig utolsó csepp vérükig harcoltak. Ön is így tudja?
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.02.22.
Mítosz, hogy értéktelen a diploma
A munkanélküliségi ráta lényegében annál nagyobb volt, minél alacsonyabb az ember végzettsége. A csak 8 általánost végzettek fele volt munkanélküli, míg az egyetemet végzetteknek csak 4 százaléka.
(Forrás: fn.hír.24)
 
2014.02.22.
Balog: Van mit tanulni egymástól
Az iskolák lehetőséget teremtenek az egyházak számára, hogy szolgálják a társadalmat, a nemzetet – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Hódmezővásárhelyen.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.21.
Dunakeszi Tankerület - I. tankerületi pedagógiai konferencia
A Dunakeszi Tankerület 2014. február 21-én konferenciát szervezett a fenntartásában lévő köznevelési intézmények pedagógusai számára aktuális szakmai kérdésekről.
(Forrás: OFI)
 
2014.02.21.
Büntetőbírókat hívott az igazgató a jóhírű iskolába
Egy új lány miatt tört ki a balhé a XVIII. kerületi oktatási intézményben. A diákok csodálkozva hallgatták mivel kell szembenézniük, ha átlépik a határokat. Az ombudsman szerint a megszégyenítés az iskolai erőszak egyik legelterjedtebb formája.
(Forrás: Hír24)
 
2014.02.21.
Lázár: nem szavazni bűn a demokráciában
Rendhagyó órán, a demokráciáról, munkájáról és a politikáról beszélt a vásárhelyi Németh László Gimnázium 11. évfolyamos diákjainak az államtitkár.
(Forrás: Hír24)
 
2014.02.21.
Több mint kétmillió oldalt dobnak össze a tanárok
Egy részük morgolódik, de a többség engedelmesen teszi, amit tennie kötelező: készülnek a pedagógus portfóliók.
(Forrás: Hír24)
 
2014.02.21.
Emmi: hangfelvétel készül a szóbeli nyelvvizsgákon
A szóbeli nyelvvizsgákon a jövőben hangfelvétel készül majd, hogy ezzel is csökkenjen a csalások lehetősége - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.21.
Az utolsó helyre került Pokorni a Fidesz-listán
A pártlistán a legutolsó hely a kormánnyal több szakpolitikai kérdésben is ütköző, a parlament helyett a polgármesteri széket választó Pokorni Zoltáné lett.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.21.
„Itt nem lehet válogatni” – kiszűrhető egy pedofil tanár?
„A versenyszférában szánnak arra pénzt, időt, energiát, hogy a legmegfelelőbb embert találják meg, míg egy tanár kiválasztásánál ez valahogy fel sem merül, hiányzik a gondolkodásból.”
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.21.
Egy bedrogozott kisiskolás vezette nyomra a rendőröket
Az alsóvadászi általános iskolából február 10-én érkezett bejelentés arról, hogy egy tanuló erősen bódult állapotban van. A kiérkező nyomozók megállapították, hogy a gyermek kábító hatású anyagot fogyasztott, amelyet egy helyi lakostól vásárolt
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.21.
A néhány napos pedagógus
Bod Péter középiskolai magyartanárral másodszor történt meg, hogy fölvették egy iskolába, megörültek, hogy végre kapnak szaktanárt, majd a tankerület szinte azonnal kirúgta.
(Forrás: Népzabadság)
 
2014.02.21.
Gallóné panaszkodik
Gallóné panaszkodik, hogy mennyire kiszolgáltatottak a pedagógusok, mennyire félnek, és eszébe nem jut, hogy azért félnek, mert nincs mögöttük erős és hiteles szakszervezet.
(Forrás: Gépnarancs)
 
2014.02.20.
Az ENSZ előtt a magyar gyerekek helyzete
A Gyermekjogi Bizottság előtt az UNICEF Magyar Bizottsága, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány és a TASZ képviselői számoltak be a gyermekjogi helyzet visszásságairól.
(Forrás: A Tasz jelenti)
 
2014.02.20.
Új tantárgy jön szeptembertől: három évfolyamon bevezetik a lovasoktatást
Az általános iskolák harmadik, negyedik és ötödik évfolyamán indulhat el ősztől a lovasoktatás központi költségvetési forrásból, de az új tantárgy nem kötelező, hanem választható lesz.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.20.
6 tévhit, amit az iskolában tanulunk
A narancsot a színéről nevezték el. A pingvin monogám állat. a vénákban áramló vér kék színű. A csimpánzok az őseink. Vagy mégsem?
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.02.20.
Töretlen az OKTV népszerűsége
Többletpontot jelenthet a felvételin - minden bizonnyal ez az egyik legfontosabb előnye az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenynek.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.20.
Párbeszédre hívja az köznevelési államtitkárság a szakszervezeteket
A köznevelésért felelős helyettes államtitkár meghívja a PSz és a sztrájkmegállapodást aláíró többi szakszervezet vezetőit, szakértőit az e-portfólió felülettel kapcsolatos szakmai megbeszélésre.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.20.
Hárommilliárdból épít iskolai uszodákat a kormány
23 uszoda épülhet a közeljövőben, ezen kívül 3 milliárd fordítható tornatermek építésére, szintén 3 milliárd tanterem bővítésre, és 1 milliárd óvodafejlesztésre – mondta Balog Zoltán.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.20.
Megmagyarázzák Hoffmannék, miért volt szükség A2-es nyelvvizsgára
Az erőforrás-minisztérium már másfél éve tervezi az alapfokúnál is könnyebb vizsgaszint állami elfogadtatását. Az A2-es szintet elsősorban a szakiskolásoknak ajánlanák.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.20.
A négymillió analfabéta országa leszünk
A magyar társadalom rendszerszinten lemond egy-egy generáció 20-30 százalékáról – nagyjából így összegezhető a szakiskolával foglalkozó szakemberek véleménye.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.19.
A köznevelésért felelős államtitkár a diákok legitim szervezeteivel tárgyalt
Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár február 18-án egy budapesti kollégiumban 18 városi diákönkormányzati vezetővel egyeztetett a köznevelés megújításáról.
(Forrás: kormány.hu)
 
2014.02.19.
Mi jellemzi a kivándorló generációt?
A European Social Survey (Európai Társadalmi Felmérés)szerint a magyar 16–33 évesek nagy hajlandóságot mutatnak a kivándorlásra, de a célország értékrendjével nem mindig tudnak azonosulni.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.02.19.
Elhúzódó pokol Szigetszentmiklóson
A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai között nem volt érdemi együttműködés, ezért a gyerekek nem kaptak valós segítséget– állapította meg az alapjogi ombudsman a gyermekbántalmazás vizsgálata során.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.19.
N. Kósa Judit: Tanít és élvezi
A társadalom, úgy tűnik, készséggel elhiszi, hogy az iskolákban rend van. Az elemistát, ha nem teljesít, meg lehet buktatni; nem hablatyolni kell a bizonyítványban, hanem osztályozni; és lesz egy tankönyv, de az bőven elég is, mi is így nőttünk fel, nem igaz?
(Forrás: Népzabadság)
 
2014.02.19.
Mennyivel keresnek többet a pedagógusok jövőre?
Mennyivel emelkedik a pedagógusok bére 2015-ben? Milyen fizetésekre számíthatnak a pedagógus I., valamint a januárban pedagógus II. fokozatba lépő tanárok és tanítók? Az Eduline összesítéséből kiderül.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.19.
Ilyen a kamaszélet: írópályázat a KamaszPanaszon
A KamaszPanasz írópályázatot hirdet olvasóinak. A legjobban sikerült művek a KamaszPanasz oldalán is megjelennek.
(Forrás: Kamaszpanasz)
 
2014.02.19.
Egy iskola jó hírnevének védelmében
Meszes Balázs az esztergomi Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója fejti ki véleményét az Indexben megjelent, a buktatások magas arányáról szóló cikkel kapcsolatban.
(Forrás: Szeretgom – esztergomi portál)
 
2014.02.19.
Nyílt levél Kolosi Péterhez, az RTL Klub programigazgatójához
Hatodik szériáját indították el a Való Világnak, állati szinten lévő értelmi képességgel rendelkező, vagy éppen teljesen idióták főszereplésével.
(Forrás: Mészáros Márton blogja)
 
2014.02.18.
Ki legyen a példaképem? Avagy Norbi Update reggelire
Kétségtelen, hogy a médiacelebritásoknak megvan a lehetőségük arra, hogy befolyásolják, formálják látásmódunkat. Ez a tény lehet üdvös, ugyanakkor nagyon veszélyes is. (Peer Krisztina)
(Forrás: Kölöknet)
 
2014.02.18.
Több mint nyolcezer tanár kezdte el a portfólió feltöltését
25 750 pedagógusból 8065 regisztrált tíz nap alatt a portfóliófeltöltő rendszerbe, sokan neki is láttak a dokumentumok elkészítéséhez - írja közleményében a köznevelési államtitkárság.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.18.
Ezért tanulnak külföldön a magyar diákok
A Milestone Intézet felmérése szerint a vezető brit egyetemeken tanuló magyar diákok többsége tanulmányi és majdani munkavállalási okokból ment külföldre.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.18.
Több mint iskolatörténet: 100 év a cisztercieknél
Könyvet adott ki százéves történetéről a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium. Az iskola a 2012–2013-as tanévben ünnepelte a jubileumát.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.18.
Több milliárdos hiány a Debreceni Egyetemen
A 2012-2013-as évben több milliárd forintos hiányt halmozott föl a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma, ami csak az elmúlt hónapokban derült ki. Belső vizsgálat indult az okok feltárására.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.18.
Az alapfoknál kevesebbért is jár nyelvvizsga
Egy újabb szinten, az úgynevezett belépőfokon is lehet majd államilag elismert nyelvvizsgát tenni a nyelvvizsgáztatásról szóló kormányrendelet módosítása értelmében, amely kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.
(Forrás: Origo)
 
2014.02.18.
Szakrális nyelvészet és mitikus történelem: mélymagyarkodó áltudomány a felnőttképzésben
9.7 (Szabadidő-kultúra) besorolású pedagógus-továbbképzések jegyzékében búvik meg a Szent Korona Országáért Alapítvány által meghirdetetett „Hagyományaink ismerete a történelmünk tükrében” című képzés, a mélymagyarkodó áltudományosság csimborasszója.
(Forrás: cink.hu)
 
2014.02.18.
Egymásnak estek az ügyvédek a szegregációs ügyben
A roma gyerekeket elkülönítetten oktató nyíregyházi görögkatolikus iskola ügyében a várakozások ellenére nem született meg az első fokú ítélet.
(Forrás: Index)
 
2014.02.17.
Irdatlan sok adatot kell termelni a tanároknak
Gigantikus munka kezdődik az oktatás területén tavasszal, és nagy kérdés, hogy ezt hogy fogja bírni az amúgy is leterhelt államigazgatás. Huszonötezer tanár fog 70-100 oldalas portfóliót összeállítani a munkájáról, hogy megkapja a magasabb minősítést a magasabb fizetéshez.
(Forrás: Index)
 
2014.02.17.
Amikor a magyar diák találkozik az élettel
Volt, ahol egy diák azért volt elégedetlen, mert nem vették komolyan, pedig ő tényleg hasznos közösségi munkát akart végezni. Ha egy program jó, az a diákot is lelkesítheti. Kipróbálhatja magát.
(Forrás: Index)
 
2014.02.17.
Ülődemonstráció bénította meg a Blaha forgalmát
Több fiatal tüntető ült le a Blaha Lujza téri csomópontba nem sokkal este hat után, hogy így demonstráljanak a kormány oktatáspolitikája ellen. A forgalom néhány percre megbénult, a tüntetők a rendőri felszólításra a járdára vonultak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.17.
Egy iskola, ahol nem normális, ha nem buksz meg
Egy szülő szerint a buktatást néhány tanár a gyerekek terrorizálására használja, de az iskola igazgatója szerint náluk körülbelül olyan a helyzet, mint a többi hasonló intézményben: sok diák eleve nem akar tanulni, és az órákra sem jár be.
(Forrás: Index)
 
2014.02.17.
A like-tól a cyberbullyingig
Jóvátételi eljárás egy iskolai zaklatási ügyben. Liska Márton és Szőcs Máté írása összefoglalja egy internetes blogon zajló zaklatás iskolai feldolgozásának történetét.
(Forrás: Taní-tani)
 
2014.02.17.
Újabb találkozások az anyanyelvi nevelésben
A nagy érdeklődésre való tekintettel a pécsi nyelvészek Medve Anna vezetésével idén is megszervezik a Szépe György emlékének szentelt eseményt 2014. május 16-17-én.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.02.17.
Hátrányos helyzetben a fiúk
A lányok jobban teljesítenek a közoktatásban, többségben vannak a középiskolákban és a felsőoktatásban, a fiúknál sokkal jobban számít a családi háttér a sikeres tanulmányi életúthoz, mint a lányoknál.
(Forrás: Új Katedra online)
 
2014.02.17.
25 ezer diák dolgozna legálisan, ha hagynák
A diákok többsége anyagi okok miatt megy passzív félévre, vagyis dolgozni szeretne. Azonban mivel kedvezményes adózású diákmunkát nem vállalhat, így nemigen alkalmazzák.
(Forrás: fn.hír.24)
 
2014.02.17.
Emmi: rendben lezajlott a felsőoktatási jelentkezési időszak
A 2014-es költségvetésben a felsőoktatásra fordított források gyarapodtak. A kormány további, a minőség irányába való elmozdulást célzó lépést tervez a következő időkre, egy részük előkészítési fázisban van, egy részük pedig tervezés alatt áll.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.17.
Futball-játékvezető képzést indít a Debreceni Egyetem
A világon egyedülálló módon labdarúgó-játékvezetői képzést indít a tavaszi félévben a Debreceni Egyetem. A szabadon választható tantárgy bevezetéséről február 17-én tartottak sajtótájékoztatót.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.17.
Ötven tanár bojkottálja Hoffmann rendszerét
A tanárok azt írták, hogy átgondolatlannak, előkészítetlennek és megalázónak tartják a Hoffmann Rózsa által bevezetett rendszert.
(Forrás: Origo)
 
2014.02.16.
Elátkozott pedagógus-portfólió
80-100 oldalnyi szakmai és adminisztrációs anyagot kell április végéig feltölteni azoknak, akik pedagógus II kategóriába akarnak tartozni jövő januártól. A minősítési eljárás azonban sokaknak gyanús.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.16.
Öngyilkos lett volna a 81 éves hajléktalan néni, ha nem fogadja be a tinédzser
Elterjedt, hogy egy 81 egész életében dolgozó néni hajléktalan lett, miután egy hiteltartozása miatt elárverezték az otthonát. A segítség megdöbbentő módon egy fiatal lánytól érkezett.
(Forrás: Színes Hír)
 
2014.02.16.
Nyert „A hiányzó padtárs”
A Katalizátor-díj Művészet kategóriájának fődíját a Káva Kulturális Műhely A hiányzó padtárs című színházi előadása nyerte el, ami az iskolai rendszer szelekciós problémáira hívja fel a figyelmet.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.02.16.
Hogyan működik a legfrissebb generáció?
Nagyszabású nemzetközi program részeként elkészültek az iskoláskorú gyerekek egészségmagatartása feltárását célzó kérdőívek.
(Forrás: VJM)
 
2014.02.16.
Audi-karrier a somogyi diákoknak
Autószerelő-technikusokként végző fiatalok továbbtanulására számítanak a győri egyetemen, állást pedig az Audi-gyár kínál a számukra.
(Forrás: Sonline)
 
2014.02.16.
Gyerekekkel erőszakoskodott egy csepeli tesitanár
A kerületi ügyészség gyanúja szerint több tanítványát is szexuális kapcsolatra kényszerítette egy csepeli bentlakásos iskola testnevelő tanára – írja a Blikk.
(Forrás: Index)
 
2014.02.16.
Hoffmann Rózsa mosolyog, állandóan mosolyog
A magyar oktatási rendszer tablója egy órában a PanoDráma előadásában. Színház az egész világ, s benne az iskola is.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.16.
Külföldre menne dolgozni a BGF-en végzettek harmada
A BGF felmérése szerint a korábban külföldön dolgozók 52 százalékának teljes mértékben, 40 százalékának részben, 7 százalékának egyáltalán nem kapcsolódott az állása a végzettségéhez.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.16.
Svájcot kizárhatják az Erasmus-programból
A kizárásra azért kerülhet sor, mert február 9-i népszavazáson a svájciak úgy döntöttek, hogy vezessenek be korlátozásokat az EU-polgárok bevándorlására.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.15.
L. Ritók Nóra: Tényleg nincs értelme?
Most próbálok írni egy listát arról, amit problématérképnek hívunk, ahol már sikerült beavatkozási pontot kialakítanunk, és ahol már vannak eredményeink is.
(Forrás: A nyomor széle – hvg.hu)
 
2014.02.15.
Az első Észak-magyarországi ADHD-konferencia 2014. április 12-én Debrecenben
A szervezők az országos figyelmet szeretnék a hiperaktivitás-figyelemzavar problémára irányítani, erősíteni a szakmai összefogást, a hiperaktivitással foglalkozó szakemberek és a szülők között.
(Forrás: ADHD Magyarország Alapítvány)
 
2014.02.15.
Olvass, alkoss, játssz velünk!
A Petőfi Irodalmi Múzeum Az olvasás éve programja keretében országos pályázatot hirdet az általános iskolák felső tagozata, a gimnáziumok és szakközépiskolák, valamint a szakiskolák számára.
(Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum)
 
2014.02.15.
Részletesebb segítség az e-portfóliók feltöltéséhez
A feltöltési rendszer megindult, nem érkezett tájékoztatás üzemeltetési vagy hozzáférési hibáról. Telefonos és elektronikus segítséget is nyújtanak a feltöltés
(Forrás: Modern Iskola)
 
2014.02.15.
A Magyar Felsıoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB ) nemzetközi tagsága (közlemény)
Bízunk benne, hogy a szükséges jogszabályi módosítások megtörténnek, s a MAB európai sztenderdeknek való teljes megfelelése a jövıben biztosított lesz.
(Forrás: Magyar Felsıoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB ))
 
2014.02.15.
Konferencia nyelvtanároknak
Hogyan lehet a kreativitást hatékonyan és eredményesen használni a nyelvórán? Erről tanácskoznak áprilisban a nyelvtanárok.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.02.15.
Vidnyánszky a kaposvári zavarosban
Csökkenő létszám, zavaros átszervezések, kihasználatlan fejlesztések jellemzik a Kaposvári Egyetemet. Egyelőre csak a művészképzést szervezték át
(Forrás: Népszabaság.)
 
2014.02.15.
Jó tanár az, aki jól dicséri magát
Az értékelésben 50 százalékot nyom a latba a portfólió, további 25-öt annak megvédése. Egy olyan dokumentumról beszélünk, amelynek megírására máris szakosodtak cégek, vagyis az elkészíttetett „műnek" nem sok köze lesz a valósághoz.
(Forrás: Délmagyar)
 
2014.02.14.
Gyerekbarát online tartalmakat jutalmaztak EU-s szinten
A Biztonságosabb Internet Napja- február 11.- alkalmából Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke átadja a Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom Díjat a győzteseknek.
(Forrás: Modern Iskola)
 
2014.02.14.
Meghalt Radnóti Miklósné
102 éves korában elhunyt Radnóti Miklós özvegye, Gyarmati Fanni nyugdíjas magyar nyelvtanár, oktató, férjének, Radnóti Miklós hagyatékának rendezője, őrzője, közrebocsátója.
(Forrás: Litera)
 
2014.02.14.
A sárkányok megszelídülése a XX. század végének meseirodalmában. Trencsényi László írása
A humánum, a szeretet őrzője. Ez volt Lázár Ervin mesebeli hozzászólása a sárkányölés művelődéstörténeti hagyományaihoz.
(Forrás: Taní-tani)
 
2014.02.14.
Mi az a globális nevelés?
Mintegy 150 hazai oktató részesülhet díjmentes továbbképzésben március és július között egy Európai Uniós projekt keretében.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.02.14.
Jelelni tanítják a pécsi iskolásokat
Jelelő szakkört indítanak általános iskolásoknak Pécsen. A délutáni foglalkozásokon a jelnyelv alapjait tanítják meg nekik.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.13.
„A tanulás feltételei folyamatosan romlanak” – interjú
A PISA 2012 aggasztó képet mutat a magyar iskola teljesítményéről. Aki ismeri a magyar közoktatást, csöppet sem lepődött meg a teljesítmények romlásán – véli Csapó Benő egyetemi tanár.
(Forrás: Új Katedra online)
 
2014.02.13.
Az EMMI azonnal intézkedett
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága a hvg.hu jelzése alapján azonnal elindította a szükséges eljárást a Családi Nevelésért Alapítvány „Családpedagógiai Alapismeretek és Módszertan” nevű tanfolyama akkreditációjának ügyében.
(Forrás: kormány.hu)
 
2014.02.13.
Galló Istvánné: elképesztő, hogy papír alapon akarják a pedagógusokat minősíteni
Galló Istvánné a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában arról számolt be, hogy nagy a felzúdulás a tanárok körében, akiknek a napi munka mellett egy 80-100 oldalas csaknem tanulmányt kell előállítaniuk magukról és szakmai pályafutásukról az Oktatási Hivatal által kiadott 163 oldalas segédanyag alapján.
(Forrás: szakszervezetek.hu)
 
2014.02.13.
Holokauszttagadó alapítvány is képezheti a tanárokat
Holokauszttagadást, kézrátétellel gyógyítást, 5000 éves szkíta-hun-magyar őstörténetet hirdető szervezetek is tarthatnak államilag akkreditált pedagógus-továbbképzést. A minisztérium először mosta kezeit, mint mondták, nem akarják „önkényesen megállapítani”, mennyire helyesek a képzéseken nyújtott ismeretek.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.13.
Az MNB milliárdos tudomány- és oktatásfejlesztési programot indít
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) évi kétmilliárd forint ráfordítással olyan programot indít, amelynek középpontjában a művelődés, az oktatás és a tudomány, főként a közgazdaságtudomány támogatása és a pénzügyi kultúra fejlesztése áll.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.13.
PISA: rossz döntések vezettek a romló eredményekhez
A PISA igazgatótanácsának magyar tagja szerint rossz döntések és elmaradt intézkedések hosszú sora vezetett a PISA-felmérés folyamatosan romló eredményeihez. Erről Csapó Benő beszélt az ujkatedra.hu közoktatási portálon.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.13.
Írni, számolni, olvasni se nagyon tudnak
Lesújtó eredményeket ért el az alapkompetencia-képzésbe bevont közfoglalkoztatottak jelentős része a képzés elején megíratott szintfelmérő teszten, ami azt bizonyítja, hogy munkaerő-piaci helyzetük javításához óriási szükség van a képzésükre.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.13.
Csapdákkal teli tankönyvrendelet
A tankönyves vállalkozások a tárca rendelettervezetéből csak azt olvashatnák ki: akkor járnak a legjobban, ha minél hamarabb fölhagynak eddigi tevékenységükkel
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.13.
Köznevelési államtitkárság: kiegészülnek a kerettantervek
A vonatkozó jogszabály várhatóan március közepére jelenik majd meg a Magyar Közlönyben, a nevelőtestületeknek így elég idő áll rendelkezésre a helyi tantervük pontosítására - olvasható a kormany.hu oldalon.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.12.
Itt a lista: ezekből a tantárgyakból lehet emelt szinten érettségizni 2015-ben
Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal azoknak a tantárgyaknak a listáját, amelyekből a 2015-ös tavaszi és őszi érettségin emelt szintű vizsgát lehet tenni.
(Forrás: eduline)
 
2014.02.12.
Elhalasztanák a tankönyvrendelést a választások utánra
A kormány a választások utánra tolná el a tankönyvrendelés időszakát – derül ki az Index szerint az Emmi tankönyvrendeletének tervezetéből.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.10.
Knausz Imre: A fókusz...
Előadás a VII. Miskolci Taní-tani Konferencián 2014. február 7-én.
(Forrás: Taní-tani)
 
2014.02.10.
Innováció és apokalipszis
2014. február 7-én zajlott le a Miskolci Egyetemen a VII. Taní-tani konferencia. A nyest képviseltette magát előadóként és hallgatóként is: beszámolunk élményeinkről.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.02.10.
A fiatalok vállalkozóvá válását 6,9 milliárdos forrás segíti
A cél a magyar fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek szélesítése - mondta Czomba Sándor hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.10.
PSZ: a diákokat és a tanárokat hagyják ki a kampányból
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt kéri, hogy a pártok az április 6-ai parlamenti választás kampánya során se direkt, se indirekt módon ne használják fel a nevelési-oktatási intézményeket, a gyermekeket és alkalmazottakat.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.10.
Fél áron adnák a kísérleti tankönyveket
Hatvanezer forintba kerülne egy tankönyv, és 375 ezer forintba egy online digitális tananyag engedélyeztetése A hit- és erkölcstankönyveket a jóváhagyási eljárás mellőzésével felveszik a tankönyvjegyzékbe.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.09.
Felfüggesztették a Magyar Akkreditációs Bizottság nemzetközi tagságát
Az európai felsőoktatás legtekintélyesebb nemzetközi minőségbiztosítási szervezete az ENQA felfüggesztette a Magyar Akkreditációs Bizottság tagsági viszonyát.
(Forrás: Népszava)
 
2014.02.09.
Müller Péter: Féltem a gyerekemet
Minden kornak van egy embereszménye. Teljesen mindegy, hogy ezt mesterségesen csinálják, a média vagy a kollektív psziché és az éppen divatos történelmi kortudat és a technikai színvonal teremti meg.Mindegy. A lényeg az, hogy a mi embereszményünk riasztó.
(Forrás: Nők Lapja Café)
 
2014.02.09.
Ötven-nyolcvan iskolában nevezhetnek ki új igazgatót
Januárban még 190 iskolának volt megbízott igazgatója, ebben a hónapban több tucat az új intézményvezetőt nevezhetnek ki - írja a Világgazdaság.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.09.
Ilyen volt az ELTEfeszt
2300-an voltak kíváncsiak az első ELTEfesztre, ahova a felvételizni kívánó fiatalokon kívül kisgyerekes családok és több évtizede végzett alumnusok is ellátogattak.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.02.09.
Itthon is lehet boldogulni
Három éve fújta le a két évtized alatt a cégre ülepedett port, s tett egy állami céget abszolút nyereségessé Skultéty Tamás. A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. a kemény verseny ellenére felfelé tör az innovációs piacon.
(Forrás: Heti Válasz)
 
2014.02.09.
Nagyobb szabadságot kaptak az igazgatók
Szakmai területen jóval nagyobb önállóságot kaptak az iskolaigazgatók, csak a munkáltatói jogkörük csökkent – mondta a Lánchíd Rádióban a XI. kerület tankerületi igazgatója hétfőn.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.09.
„Nem mondunk le róla!"
A gyermekvédelmi törvény módosítása értelmében ugyanis a nevelőszülők már nem lehetnek gyámjai a nevelt gyermekeknek. A gyámi jogokat egy gyermekvédelmi gyám gyakorolja a továbbiakban, akihez egyszerre akár 30-35 gyermek is tartozhat.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.09.
Kollégista nevelését nem díjazzák
A gyermekvédelmi törvény módosítása értelmében a kollégiumi elhelyezés idejére csak a havi 30 450 forintos nevelőszülői alapdíj jár, a gyermekek létszáma utáni kiegészítő, illetve többletdíjra nem jogosult a nevelőszülő.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.09.
A nagy túlélő játék pedagógusoknak
Az igazán elképesztő szabály- és eljárásrend részletes – 163 oldalas – ismertetése az „Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez” tájékoztató anyagban vált elérhetővé, amelyet egy szakemberekből álló szerzőgárda állított össze
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2014.02.07.
Bővül a Digitális Módszertár
Ön szerint is elengedhetetlen a digitális kultúra fejlesztése az oktatásban? Fontosnak tartja a netgenerációt megszólító tanulás-tanítás tervezését? A Tempus Közalapítvány új pályázati lehetősége.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.02.07.
Tehetséggondozással az egyenlő esélyekért
A Csányi Alapítvány, mely kilencedik éve támogatja a tehetséges, hátrányos helyzetű gyerekeket. A civil szervezet által támogatott fiatalok száma 2015-re a 300 főt is elérheti.
(Forrás: Heti Válasz)
 
2014.02.07.
Jön az újabb pedagógus-béremelés
Hoffmann Rózsa jelezte, idén szeptembertől újabb béremelés következik, a jogszabályban rögzített módon. A köznevelési államtitkár az MTI kérdésére azt mondta: az őszi emeléssel nagyjából átlagosan tízezer forintos nagyságrendű növekedés várható.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.07.
Ismeretlen „halálbrigádok” ítélik meg a tanárokat
A kormány a minőség javulását várja ettől, a tanárok egy része viszont megalázónak tartja, hogy valakik csak úgy döntenek arról, alkalmasak e arra a munkára, amit minimum 14 éve csinálnak.
(Forrás: Hír24)
 
2014.02.07.
A magasabb fizetéshez szükséges a minősítés (videól)
Videóinterjú Galló Istvánnéval, a PSZ elnökével a pedagógus életpályáról, a minősítési rendszerről, illetve a portfólió elkészítéséhez kiadott módszertani útmutatóról.
(Forrás: ATV)
 
2014.02.06.
Cselesen szivárognak be az iskolákba a szcientológusok
Egy vallási köntösbe bújó szervezet nézte ki magának a magyar diákokat.Látszólag segíteni akarnak, valójában gyanús, hogy csak a pénz és a hatalom mozgatja őket.
(Forrás: !!444!!!)
 
2014.02.06.
Húzz bele, fiam, vagy elzavarnak!
Muszáj versenyeznie egy gyereknek, vagy van, ahol sportolhat hobbiból? Magyarország lassan moccan a tömegsport felé, pedig akár GDP-növelő tényező is lehetne, ha többen mozognának.
(Forrás: Origo)
 
2014.02.06.
Gyerekkatonákat képeznek Magyarországon
Egy spanyol fotós, Oriol Segon Torra egy hetet töltött együtt a tíz és tizenöt év közötti fiúkkal Mogyoródon, a körülmények pedig olyanok voltak, mintha háborúba készülnének – írja a CNN.
(Forrás: Hír24)
 
2014.02.06.
Állásfoglalás a nemzeti emlékezetről
Elfogadhatatlan, hogy közpénzen fenntartott televízióban durván hamisító történelmi műsorokat sugároznak (pl. Hagyaték, Duna TV), illetve az iskolai történelmi kerettantervek a múlt hasonló irányú elmozdítására ösztönöznek.
(Forrás: Történelemtanárok Egylete)
 
2014.02.06.
Adj egy könyvet egy gyerek kezébe!
Az Európai Szülők Egyesülete és tagszervezetei csatakoztak az „International Book Giving Day” kezdeményezéshez. A cél, hogy minden év február 14-én minél több gyerek kezébe adjanak az olvasást fontosnak tartó felnőttek egy könyvet.
(Forrás: Európai Szülők Magyarországi Egyesülete)
 
2014.02.06.
Új formában látható a PanoDráma előadása
A PanoDráma felújította a közoktatás helyzetét vizsgáló Tanulni, tanulni, tanulni című előadását, melyet TTT2013-14 címmel új témákkal, új jelenetekkel és a Nemzeti Pedagóguskar zenés betéteivel február 10-én és 11-én láthat a közönség a Hátsó Kapuban.
(Forrás: Színházi Portál)
 
2014.02.06.
Egy sor megpróbáltatás vár a diákokra
A következő tanévben az iskolák hatodik és nyolcadik évfolyamán az eddigi mérések mellett a diákok idegen nyelvi tudását is górcső alá vennék. Ezt is tartalmazza a következő tanév rendjéről szóló rendelettervezet, amelyet a kormany.hu oldalon tettek közzé.
(Forrás: Hír24)
 
2014.02.06.
Készíthetik a portfóliót a minősítésre jelentkező tanárok
Megnyílt az az online felület, amelyre a szakvizsgázott, hivatásukat legalább 14 éve gyakorló pedagógusok feltölthetik portfóliójukat, s így egyszerűsített minősítési eljárással pedagógus II. fokozatba kerülhetnek 2015. január elsejétől.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.06.
Fapados tanuszodákat takar az Orbán-ígéret
Lapunk információi szerint Derecskén és Tokajban épül az első két létesítmény, mintegy pilot projektként, a kivitelezőt meghívásos pályázaton kiválasztva (a többi esetben már lesz idő nyílt pályáztatásra is).
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.05.
Eltűnt Hoffmann Rózsa levele?
A helyettes államtitkár elvileg még decemberben küldött levelet az iskolafenntartóknak, amelyben a PISA-eredmények javításához kért tanácsot. De hiába hívtunk végig nagyjából két tucat tankerületet, és kerestünk igazgatókat, túlnyomó többségük tőlünk hallott a levélről először.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.05.
Mozi indul a fejekben
Az összehangolt programsorozat elsősorban a 8-16 év közötti fiatalokat szólítja meg: feladatai között szerepel a hazai szerzők bemutatása, a kortárs magyar irodalom népszerűsítése, a hátrányos helyzetű fiatalok olvasóvá nevelése, valamint az olvasóközönséggel való kapcsolatépítés.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.05.
Egyszerűsített minősítési eljárással kerülhetnek magasabb kategóriába a pedagógusok
Azok a pedagógusok, akik szeptemberben annak ellenére kerültek a Pedagógus I. kategóriába, hogy egyébként komolyabb képesítésekkel rendelkeznek, április 30-ig tölthetik fel portfóliójukat az Oktatási Hivatal (OH) rendszerébe hogy feljebb léphessenek.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.05.
Egyedülálló mobilkommunikációs képzés indult az SZTE-n
Az ingyenesen elvégezhető, 13 kurzusból álló speciális modul célja, hogy a közösségi média és a mobilkommunikációs eszközök alkalmazását a hallgatók ne csak felhasználói szinten sajátítsák el.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.05.
Mi történt? - Soron kívüli ételvizsgálat egy törökbálinti iskolában
Soron kívüli mintavételt rendelt el a törökbálinti Bálint Márton Általános és Középiskola menzáján Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott - tájékoztatta a megyei kormányhivatal csütörtökön az MTI-t.
(Forrás: Népszava)
 
2014.02.05.
Irdatlan sok adatot kell termelni a tanároknak
Huszonötezer tanár fog 70-100 oldalas portfóliót összeállítani a munkájáról, hogy megkapja a magasabb minősítést a magasabb fizetéshez. A beadott anyagokat 5 ezer szakértő fogja átnézni, az egész 10 milliárd forintba kerül.
(Forrás: Index)
 
2014.02.05.
Korai öröm?
Noha érzelmileg még éretlenek rá, jóval korábban kezdik a szexuális életet a fiatalok, mint mondjuk 20-25 éve – derült ki középiskolásokkal folytatott beszélgetéseken. A K. V. Társulat tagjaival és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola tanulóival együtt Novák Eszter rendezett előadást a kamaszkori teherbe esésről és annak következményeiről.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.04.
Az emberi kapcsolatok értéke és fontossága
Fontos üzenet a pedagógusok számára, hogy higgyenek a diákjaikban, és kapcsolódjanak hozzájuk egy valódi, emberi és személyes szinten. Meglepő, de úgy tűnik, néha fel sem merül, hogy egy tanár is kérhet bocsánatot, beláthatja a hibáját, – ha mégis megteszi, a gyerekek minimum meglepődnek rajta.
(Forrás: Értsünk szót!)
 
2014.02.04.
Itt a Videótanár!
Sikeresen indult a Videótanár.hu projekt, melyben az általános iskola 5-8. osztályos tananyagait lehet megnézni ingyenesen! Eddig több, mint 200 videó érkezett be a 12 fő tantárgyhoz.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.02.04.
Még két hétig lehet jelentkezni érettségire és a felsőoktatásba
Február 15-éig, mely idén egy szombati napra esik, mindenkinek be kell nyújtania a megfelelő jelentkezési papírokat az adott egyetemekre, főiskolákra, azonban az érettségi vizsgákra történő jelentkezés idén február 17-e, hétfő lesz.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.04.
A "központosított" magyar közoktatásról ír a Le Monde
A francia balliberális lap felidézte, hogy az iskolákban kötelezően választható tantárgy lett az erkölcstan, illetve a hittan, amit egy felmérés szerint a magyarok 63 százaléka támogat. Sokan viszont az osztályozáskor alkalmazott kritériumokat kifogásolják.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.04.
Kamuigazolással hiányzott két hetet, 100 óra közmunkára ítélték
Száz óra közérdekű munkára ítélte a bíróság azt a fiatalembert, aki több hetet hiányzott az iskolából, majd egy hamisított orvosi igazolást adott be az iskolába, amely - pechjére - egy nőgyógyásztól származott.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.04.
A konzervatív fiatalok szerint a nő a családi tűzhely őrzője
A fiatalok 44 százaléka konzervatívan gondolkodik a családban képviselt férfi és női szerepekről, és 32 százalék híve az egyenlőségnek - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatásából, amelynek az eredményeit szerdán juttatták el az MTI-hez.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.04.
Felnöttek távozhatnak külföldre, de gyermeket nem lehet külföldre vinni, ha kint akarunk élni
Ez a jogszabály ellentétes az Európai Unió alapelveivel, például az emberek szabad mozgásával. A magyar jogszabály szerint külföldre költözésnél a magyarok csak a gyámhatóság engedélyével vihetik magukkal a gyerekeiket. Ha ilyet nem kérnek, akár börtönbe is kerülhetnek.
(Forrás: Hír ma)
 
2014.02.03.
Így tussolná el a botrányt Orbán államtitkára
Az ellenzék a Klik-elnök és Hoffmann Rózsa távozását követeli, a köznevelési államtitkár válasza: a feltárt problémák orvoslásáért sokat tesznek.
(Forrás: 168 óra)
 
2014.02.03.
Önről is csinált egy videót a Facebook
Tizedik születésnapja alkalmából mindenki facebookos tevékenységéről, a legemlékezetesebb pillanatairól készített egy rövid videót a Facebook.
(Forrás: Facebook)
 
2014.02.03.
Hogy néz tévét a felnőtt, ha a gyereknek tilos?
Adott a szakirodalom, miszerint kétéves kor alatt ne, és utána is csak mértékkel, természetesen gyerekeknek való tartalommal. De vajon az agyonmédiatizált világunkban ez hogy néz ki a hétköznapokban?
(Forrás: Origo/Bezzeganya)
 
2014.02.03.
Így bánnak a netfüggőkkel Kínában
Kínában átnevelő táborokba küldik azokat a gyerekeket, akik túl sok időt töltenek számítógépükkel. A New York Times egy rövid dokumentumfilmben mutatja be a táborok életét, az ott lévő gyerekeket.
(Forrás: Index)
 
2014.02.03.
Ezeken a szakokon tartanak alkalmassági vizsgát az egyetemek és főiskolák
Nemcsak az osztatlan tanári képzéseken, hanem több tucat más alap- és osztatlan szakon is tartanak alkalmassági vizsgát az egyetemek és főiskolák - a lista a 2014-es felvételi tájékoztató kiegészítésében jelent meg.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.03.
MSZOE: Ötvenszeres kártérítést az ösztöndíjak késése miatt
Hónapok óta nem kapják meg a számukra létfontosságú havi támogatást a szakiskolákban hiány-szakképesítést tanuló diákok.
(Forrás: Népszabadság)
 
2014.02.03.
A Nemzeti Együttműködés Közoktatási Rendszere és a PISA mérések
A 2012-es PISA mérés eredmények elemzése egyúttal lehetőséget biztosít az elmúlt négy év oktatáspolitikájának értékelésére is. (Radó Péter)
(Forrás: Beszélő)
 
2014.02.03.
L. Ritók Nóra: Szegénység
Magyarország jobban teljesít. Nap, mint nap hallom, minden hír végén látom, szinte sulykolja a mondat annak elfogadását, igen, biztosan én nem látom jól, hiszen minden jobb, sőt, még jobb lesz, hiszen soha nem látott fejlődés indult meg, végre.
(Forrás: Nyomor széle (hvg.hu))
 
2014.02.02.
A magyar fiatalok félnek a jövőtől
A magyar fiatalokat nyomasztja a munkanélküliség, a létbizonytalanság, a pénztelenség. Úgy látják, a gazdasági helyzet romlott, és a többségük szerint nem is lesz jobb.
(Forrás: Origo)
 
2014.02.02.
50 ezer nyelvvizsga hiányzik
Mintegy ötvenezer felsőoktatási képzés zárult nyelvvizsga nélkül 2006 óta – derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma MTI kérésére készített összegzéséből.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.02.02.
Megjelent a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése
A Hivatalos kiegészítésben a korábban közzétett meghirdetések módosítása, kiegészítése mellett új jelentkezési lehetőségeket is meghirdettek a felsőoktatási intézmények - olvasható a felvi.hu oldalon.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.02.
Vége az iskolai túszdrámának Moszkvában
A 263-as számú moszkvai középiskola egyik felső osztályos tanulója követte el a hétfői fegyveres támadást saját tanintézményében, és ölt meg két embert. A középiskolai tanulót elfogták, túszait kiszabadították
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.02.
Szovjetrendszer Pakstól az egyetemig
A Határozati javaslat arra irányult, hogy szűnjön meg a 16 szak teljesen önkényes diszkriminációja, és hogy ne csökkenjen az államilag támogatott férőhelyek száma. A fideszes többség szerint azonban tárgyalni is kár a javaslatot.
(Forrás: Erőss Gábor blogja)
 
2014.02.02.
Plüssmaci van elég, csak kamerára nem jut
Megnéztük, hogy jut-e a gyerekbarát kihallgatószobába gyerekbarát rendőr is. Közben egyre nő a molesztálások száma, a gyerekáldozatokat az eljárás is megalázza.
(Forrás: fn.hír.24)
 
2014.02.02.
Ezeken a szakokon az idén is kötelező az emelt szintű érettségi
Több alap- és osztatlan képzésre csak emelt szintű érettségivel lehet bejutni 2014-ben. Az Eduline közli az érintett szakok listáját.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.02.
Két új szakot indít a győri egyetem
Az igazságügyi és a munkaügyi-társadalombiztosítási igazgatási szakemberek képzését ez év őszén kezdik meg, állami ösztöndíjas, illetve költségtérítéses nappali és levelező oktatás keretében.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.02.
Több pénzt kaphatnak a szociális ágazat dolgozói
Bérpótlékban részesülnek a szociális ágazatban dolgozók, amelynek nyomán 5,4-11,4 százalékkal növekedhet az ágazatban dolgozók bruttó bére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Családügyekért Felelős Államtitkársága pénteken.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.02.
7 tipp a gyerek nyelvtanulásához
A félévi bizonyítványosztáskor sok szülő szembesül azzal, hogy a gyereknek nehézségei vannak az iskolában az idegen nyelv tanulásával. Ez különösen akkor jelent problémát, ha neki sem sikerült megtanulnia valamilyen idegen nyelven, ezért úgy érezheti, nem tud segíteni.
(Forrás: Index)
 
2014.02.02.
Birtokba vehették a fiatalok a közel egymilliárdos atlétikai központot
Átadták a regionális atlétikai központot Székesfehérváron. A sportlétesítmény nemcsak a versenysportolók, hanem az amatőr és szabadidős sportolók előtt is nyitva áll.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.02.
Andor Mihály: A tankönyvpiac kinyírása – (a mese folytatása)
Az ember csak kapkodja a fejét. Az „intézethez kerülnek” a régi tankönyvek? De hogyan? Netán az állam elkobozza őket? Vagy megveszi a kiadói jogot? Igen ám, de ha valahogy az „intézethez kerülnek” a könyvek, akkor mégsem kell majd olyan sok idő az „új” tankönyvek elkészítéséhez.
(Forrás: Galamus-csoport)
 
2014.02.02.
Két bukás után kirúgják a tanárokat
Két próbálkozás után kirúgják azokat a tanárokat, akiknek nem sikerül megfelelniük a pedagógus-életpálya modell által életre hívott minősítéseken. Vizsgázni a gyakornok státuszúaknak, valamint a pedagógus I kategóriába tartozóknak is kötelező.
(Forrás: Stop)
 
2014.02.01.
Németország: a porosz hagyománytól a szabályozott autonómia felé
2001-ben elérte Németországot is a PISA-sokk, a nemzetközi felmérés alapján a német 15 évesek jócskán alulmaradtak a többi ország diákjaihoz képest. Szomorkodás és önmarcangolás helyett azonban olyan lépeseket tettek, amelyek a jelenlegi felmérés alapján fokozatos fejlődéshez vezettek, és a németek immár büszkék lehetnek nem csak a 18. századi, de a jelenlegi oktatási rendszerükre is. (Csánó Szabina)
(Forrás: Kölöknet)
 
2014.02.01.
Halloween- és Márton-napi vetélkedő…
A várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskolában az degen nyelvi munkaközösség fontosnak tartja, hogy a tanulók nemcsak magát az idegen nyelvet sajátítsák el, hanem az adott nyelvhez tartozó kultúrát és szokásokat is. Az idei tanévben hatodik alkalommal szervezték meg a Halloween- és Márton-napi vetélkedőt.(Brunner Anita)
(Forrás: Taní-tani)
 
2014.02.01.
Lázár: A gimnázium legyen az elitnevelés helyszíne
Lázár János kifejtette, a magyar oktatás sikerei összefüggnek a gimnáziumi évekkel, azzal, hogy vannak-e tudós tanárok, akik nemcsak az anyagot adják le, hanem fölkeltik az érdeklődést az általuk tanított tárgy iránt.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2014.02.01.
Magyar történelemkönyv készült románoknak
Az őstörténet és a honfoglalás korát Pál Szabó Ferenc, a középkori magyar királyság Mohácsig tartó történetét Váradi Éva, Mohácstól az 1700-as évekig Ciprian Rad, Erdélynek az osztrák birodalomba való betagolódásától 1914-ig Pócsai Sándor, 1914-től napjainkig Wellmann László írta meg a történelmi összefoglalót, Szabó Csaba pedig a Kárpát-medencében élő és a világban szétszóródott magyarság mai helyzetéről írt egy fejezetet.
(Forrás: Nyelv és Tudomány)
 
2014.02.01.
Pszichológusra lenne szüksége a szupercunamit túlélő japán gyerekeknek
Az egészségügyi minisztérium által megrendelt vizsgálat szerint a pszichológiai zavarokban szenvedő gyermekek közül sokan elvesztették a barátjukat, a házukat, vagy szemtanúi voltak annak, amint a cunami lecsapott a part menti városokra. Ha nem részesülnek megfelelő gondozásban, később sokkal súlyosabb gondokkal is szembekerülhetnek.
(Forrás: hvg.hu)
 
2014.02.01.
A középmezőnyben áll hazánk a tehetséggazdálkodás terén
Magyarország a 40. helyre került 103 ország közül abban a felmérésben, amely azt vizsgálta, hogy melyik ország, hogyan gazdálkodik a tehetségeivel. A toplista élén Svájc, Szingapúr és Dánia áll, ahol a magas szintű gazdasági fejlettség és a nagy hagyományokkal rendelkező tehetséggondozás, a kiemelkedő színvonalú oktatás egymást erősíti.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.01.
A világon a harmadik legjobb egy magyar diák applikációja
Zsombori Balázs, a PictoVerb nevű, verbális kommunikációban korlátozottakat segítő applikációjával első helyezést ért el a 2012/2013. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen.
(Forrás: Edupress)
 
2014.02.01.
Pokorni: így nem lesz jobb a magyar oktatás
A 2012-es, rossz PISA-eredményekről Pokorni azt mondta: az adatfelvétel idején a jelenlegi kormány oktatáspolitikai intézkedései még nem éreztették hatásukat, ugyanakkor azokkal sem ért egyet, akik az előző kormányzat néhány intézkedését teszik felelőssé.
(Forrás: Eduline)
 
2014.02.01.
„Gimnáziumba olyan gyerek menjen, aki egyetemen akar továbbtanulni”
Magyarország csak a minőségi tudással lehet Európában versenyképes - hangsúlyozta Lázár János, a szombaton Hódmezővásárhelyen.A politikus kiemelte: a kormány intézkedéseivel arra biztatja a diákokat, hogy közülük egyre többen válasszák a műszaki és természettudományos képzést
(Forrás: Eduline)
 
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep